Kosárlabda "B" kategória LEÁNY

 

heraklesz_kosarlabda_lany.jpg

 

 

Versenykiírás


2018/ 2019. tanév
a   Kosárlabda ,B’ kategória 
 LEÁNY  V. - VI. korcsoport versenyeire

 

 

A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet
Verseny rendezője:   a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Nevezés: Az MDSZ honlapján, az internetes nevezés szabályai szerint!
Résztvevők: A megadott határidőig az interneten benevezett csapatok!

Korcsoport: Csapatversenyben nemenként az V-VI. korcsoportba tartozó, 1999-2003-ben született tanulók.
Felversenyzés: Az V-VI. korcsoport versenyein a 2004-ban született tanulók felversenyezhetnek és visszaversenyezhetnek saját korcsoportjukba is.

Korlátozás: A versenyen azok a diákok vehetnek részt, akik kosárlabda sportágban 2017. szeptember 01. és 2018. november 01. között az MKOSZ, (Nemzeti, Egyetemi, Utánpótlás Bajnokság) vagy bármely ország szakszövetsége által kiadott játékengedéllyel nem rendelkeznek.

Amennyiben a tanuló állampolgársága szerinti ország sportági szakszövetsége nem ad ki játékengedélyt, úgy a tanuló az adott ország sportági szakszövetsége által szervezett, rendezett bajnoki vagy kupamérkőzésén 2017. szeptember 01. és 2018. november 01. között nem vett részt.

Résztvevők:

  • Megyei/budapesti versenyek: a megyei/budapesti diáksport szervezetek kiírása szerint.
  • Országos döntő:

Az országos döntőbe a megyei/budapesti verseny 1. helyezett csapata kerülhet, maximum 20 leány- és 20 fiúcsapat.

Sportági rendelkezések:

  • Játékidő, időkérés: a lebonyolítási rend függvényében.
  • Pálya: az országos döntő mérkőzéseit 26 × 14 m vagy ennél nagyobb, szabályos

(28 × 15 m) játékterű teremben lehet játszani.

  • Labda: a leányoknál 6-os, a fiúknál 7-es méretű labda (Molten, Spalding vagy Star).
  • A mérkőzések lebonyolítása során jegyzőkönyvről, elektromos időmérő, támadóidő-mérő (amelynek a 2014. szeptemberétől bevezetett szabályokna megfelelően kell működnie) és eredményjelző berendezésről (ennek hiányában 2 db állítható stopperóráról és kézi eredményjelzőről), egyéni személyi hibát jelző táblákról, csapathiba-számlálóról, 4 csapatszemélyi hibát jelző zászlókról, váltakozó labdabirtoklást jelző szerkezetről (pl. nyíl) a versenyt szervező köteles gondoskodni.
  • Csapatlétszám: 12 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző).
  • Játékosok szerepeltetése: versenyenként és csapatonként 12 fő játékos szerepeltethető, akiket az adott verseny első mérkőzése előtt a technikai értekezleten leigazoltak, és nevük szerepel a jegyzőkönyvben (kevesebb beírt játékos esetén a jegyzőkönyvben később pótlást eszközölni nem lehet).
  • Felszerelés: A mérkőzést csak számozott mezben szabad játszani. Az országos döntőre legalább két különböző színű, számozott garnitúrát és 2 db,

a kiírásnak megfelelő labdát kell a csapatoknak magukkal vinni.

  • A diákolimpiai versenyeken kötelező az A/4-es formátumú, négy negyedes jegyzőkönyv használata.
  • Eredményszámítás: a hatályos kosárlabda játék- és versenyszabályok előírásai alapján.
  • Kiállítás: az országos döntő mérkőzésein kiállított játékos ügyében a helyi versenybizottság hoz határozatot, mely határozat ellen fellebbezni nem lehet. A határozatban foglaltak kizárólag az adott diákolimpiai eseményre vonatkoznak.
  • Amennyiben – akár utólag is – a Magyar Diáksport Szövetség tudomására jut, hogy az országos döntőn jogosulatlan szereplés történt, az adott csapat eredménye törlésre kerül, egyben a köznevelési intézmény csapata automatikusan kizárja magát a 2019/2020. tanévi „B” kategória kosárlabda diákolimpiai versenyekről.
  • Az országos döntő programfüzete az MDSZ honlapján megtekinthető, letölthető

(www.diakolimpia.hu).

  • Minden egyéb kérdésben, amelyre ezen versenykiírás nem tér ki, a Magyar Diáksport

Szövetség „Versenyszabályzata”, a hatályos „Magyar Kosárlabdázás verseny- és játékszabályai”, illetve a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) által elfogadott „Nemzetközi Kosárlabda Játékszabályok” érvényesek.

 

  1. forduló:

Helyszín: Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium tornaterme

Időpont: 2019.01.16. 8:00 sorsolás 8:30 kezdés

Résztvevők:

  1. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium

Testnevelő: Farkas István Tibor, Felkészítő: Varga Csoba Erika

  1. Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium

Testnevelő: Baksa Ádám

  1. Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma

Testnevelő: Aczél Katalin Ilona

  1. Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Testnevelő: Baksa Tibor

Lebonyolítás: A négy csapat két fordulóban körmérkőzést játszik és dönti el az 1-3 helyet.

A csapatoknak maguknak kell az asztalszemélyzetről gondoskodni.

  1. mérkőzés: 1-2
  2. mérkőzés: 3-4
  3. mérkőzés: 2-3
  4. mérkőzés: 4-1
  5. mérkőzés: 1-3
  6. mérkőzés: 2-4

 VÉGEREDÉNY

1.HELYEZETT: Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium

Testnevelő: Farkas István Tibor, Felkészítő: Varga Csoba Erika

 2. HELYEZETT: Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma

Testnevelő: Aczél Katalin Ilona

3. HELYEZETT: Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium

Testnevelő: Baksa Ádám

4. HELYEZETT: Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Testnevelő: Baksa Tibor

A megyei döntő 1-3. helyezett csapatai éremdíjazásban, valamint valamennyi csapat oklevéldíjazásban részesül.